Elengedni, de hogyan? 😮 Amikor minden jel arra mutat, hogy változtatnod kell!

Az életben mindannyian eljutunk olyan pontokra, amikor már érezzük, hogy valami nem működik. Lehet ez egy kapcsolat, munkahely, szokás, vagy akár egy belső mintázat, amihez mégis makacsul ragaszkodunk. És bár legbelül tudjuk, hogy itt az ideje a változtatásnak, valahogy mindig találunk kifogást: „most még nem jó”, „még megpróbálom máshogy”, „hátha megváltozik”.

De közben az élet nem hazudik. Jönnek a jelek. Először finoman. Apró feszültségek, visszatérő kellemetlen érzések, figyelmeztetések a testtől. Ha nem figyelünk, a jel erősödik: nagyobb konfliktus, egyre több stressz, betegségtünetek. És végül, ha még mindig nem engedünk, akkor jön a „fejbekólintás”. Az a helyzet, amikor már nem tudjuk kikerülni a változást.

Az elengedés valójában nem a gyengeségről szól, hanem arról, hogy bízunk az életben. Arról, hogy felismerjük: ha valami már nem szolgál minket, akkor a ragaszkodás csak akadályozza a fejlődésünket. Az elengedés teret ad annak, hogy valami új szülessen.

Hogyan kezdj el elengedni?

• Figyeld meg a jeleket. Ha valamiben újra és újra ugyanaz a nehézség jön fel, az üzenetet hordoz.
• Ismerd el az érzéseidet. Nem kell elfojtani – fájhat, lehet nehéz, de ettől emberi.
• Hála a tapasztalatért. Az elengedés nem a múlt megtagadása. Inkább annak elismerése, hogy adott neked valamit, de most ideje továbblépni.
• Légzés és tudatos jelenlét. Egy mély kilégzés sokszor szimbolikusan is segít: „elengedem, ami nem szolgál.”

Az elengedés mindig egy folyamat. Nem biztos, hogy egyik napról a másikra megtörténik, és rendben van, ha időt vesz igénybe. Ami fontos: ne feledd, minden új kezdethez először helyet kell teremteni. És az élet mindig megtölti azt a teret, amit a bátorságoddal felszabadítasz.

✨ Amikor minden jel arra mutat, hogy változtatnod kell, ne félj az elengedéstől. Az élet nem elvesz, hanem ajándékoz – csak sokszor először ki kell engednünk a kezünkből azt, amihez ragaszkodunk, hogy beférkőzhessen valami új.

Saját tapasztalat

A mai napon elhagytam egy számomra kedves gyűrűmet. Meglepett, mert nem érintett meg annyira, mint vártam. Helyette matattam a pocsolyában és nevettem magamon.

Ez volt az a fejbekólintás, amit olykor ad az élet, mint jel, hogy nevess magadon és engedd el, amit már régen el kellett volna. Nem tudtam nem levonni a konklúziót. Mégpedig azt, hogy ne ragaszkodjak állandóan, mindenhez, ami lehet nem is hozzám tartozik.

Olyan sokszor cipeljük magunkkal a másoktól átvett energiákat, mintha a sajátunk lenne. Pedig teljesen fölösleges ezeket tovább vinni. Felismerni viszont hasznos, mert lehet, hogy nem a mi félelmünk, nem hozzánk tartozik az adott érzelem.

Erről szól az új videóm, tekintsd meg Te is, ha meghoztam a kedved!

Szeretettel,
Kitti