Hegyes Kitti vagyok.
Mióta az eszemet tudom naplót írok, illetve blogolok. Elvégre mi értelme a gondolataim megosztásának, ha nem olvassa senki?
Hiszek abban, hogy a blogokon keresztül megosztott gondolatok, tippek, személyes élmények és tanácsok segítik a személyiség fejlődését, az önismeretre való törekvést és inspirációt nyújthatnak, ha éppen elveszetten keresed az utad.
Ha pedig csak elgondolkodtat egy-egy szösszenet, nekem már az is éppen elég.
Design = Flow?
Mindig is érdekelt a design, amit régen még nem tudtam, hogy mit jelent, de voltak nagyon kezdetleges weboldalak, amiket én készítettem, még fiatalon, időtöltésként. Ekkoriban kezdtem el blogolni is.
2021-ben találkoztam magával a webdesign fogalmával. Egy decemberi kreativitás ébresztő kihívás keretein belül, a Pixelgyár szervezésében. Azóta már tudom, hogy ez életem meghatározó 7 napja volt. Azóta is hálás vagyok Zsu munkájának és odaadásának.
Ezek például azon a kihíváson készültek, első ilyen jellegű próbálkozásaim voltak:
Ezután beiratkoztam a tanfolyamra, s tanulni kezdtem magát a webdesignt, ami azóta is tart. Ez örök az ember életében, az élet egy folyamatos tanulás. Fontos, hogy mindig fejleszd magad és megtaláld az utad.
Így ma már büszkén mondhatom el, hogy foglalkozom:
- Logó tervezéssel
- UI design tervezeséssel
- Weblap / Webshop design készítéssel
- Landing page tervezéssel
- Instagram feed kialakításával
- Közösségi média posztok tervezésével
- Hirdetések megjelenítésével
- AI generált szövegekkel.